2010. január 29., péntek

Házi mascarpone






Régebben készítettem kefirből, annak más lett az állaga, kicsit sajtosabb volt. Amit most alkottam annak az ötlete Anyukámtól származik, mégpedig hogy 20%-os tejfölből próbáljam ki. Ennek eredménye, egy nagyon krémes, lágy, kenhető, krémsajt lett és nem valami "ki tudja mi van benne" bolti vacak. Ezt lehet ízesíteni ki hogyan szeretné. Én most sót és csak reszelt fokhagymát tettem bele. Amúgy fel lehet használni ízesítéstől függően, édes-sós sütikbe, tortákba, csak úgy kenyérre és még sorolhatnám...ja, és az ára sem elhanyagolható, mindössze 240.-Ft-ba került, szemben a 600-800.-Ft-os(ha jól tudom)bolti társaival ellentétben.

Elkészítése:
A 20%-os tejfölt beleborítottam egy szűrőbe és alá tettem egy tálat,(amibe az a lé csorog ami már nem kell) majd be a hűtőbe 3 napra.





Hozzá sem kell nyúlni. Majd 3 nap után kivettem , kiborítottam a szűrőből és ízesítettem. Ennyire egyszerű és amilyen egyszerű olyan finom is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése